hétfő, június 28, 2010

Sziasztok, szia mindenkinek!

Én 19 éve kaptam fertőzött vérplazmát mikor motorbalesetem után rehabon voltam. Most vágok bele az esetleges kezelésbe, Július elején megyek biopsziára a Lászlóba. (Mellékesen jegyzem meg, hogy bepereltem a Magyar államot de kiskapu győzött, tehát nem nyertem és most az Emberjogi Bíróságon van az ügyem mert nem nyugodtam bele.) Cseppet izgulok, hogyha esetlegesen kezelést kapok akkor mennyire ver le kerekesszékesként. Ez nem panasz részemről. Szuper a BLOG! Üdvözlök mindenkit. Attila

81 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia!
Én most kezdem az első kezelést július végén. Nekem mivel tavaly év novemberében derült ki a betegség nem csináltattam meg abiopsziát(nem akartam) a bizottságnak most elég lett a fibroscan vizsgálat. Nálam hál Istennel minden leletem jó, Túl jó azt mondta a doktornő. Sajnos nálam pontosan nem derült ki hol kaptam meg a betegséget.2 éve volt egy műtétem én arra gyanakszom. De ha én is tudnám , én is perelnék. Hepaj

Névtelen írta...

szia Attila!
Mennyibe kerül a per összesen? Mennyit kér az ügyvéd? Miért veszitetted el a pert? Nálam nem lehet tudni melyik mütétnél kaptam a virust, vért nem kaptam, mégis megfertőztek.Vagyis nincs rajta a záron. Érdemes igy belevágni a perbe?
edus62@citromail.hu

B. S. Attila írta...

Szia HEPAJ:)!

A perrel kapcsolatban úgy tudom, hogy a bizonyított megkapástól 1 éven belül kell a kárigényt beadni vagyis perelni mert utána már kifricskáznak mint engem mert én speciál 1992 elején kaptam és több mint 10 évre rá kezdtem a pert a Magyar állammal szemben mikor a média elkezdte úgymond ezt a lehetőséget hirdetni és innen tudtam meg! Az én zárómra sem írták de ügyvédemmel kikértük a lázlapjaimat mindent és egyértelmű a dolog! Minden jót!

B. S. Attila írta...

Bocsánat! Névtelen nem voltam elég figyelmes, hogy Te is írtál! Ha van kérdése bárkinek, csak rajta! Üdv. Attila

Zazie írta...

Szia Attila !

Bejegyzésedből az derül ki, hogy talán nem is kell kezelés. Ha mégis, az még kicsit odébb van.
Én úgy tapasztaltam, hogy minden betegtársunkra másként hatott a kezelés. Meglehetősen eltérőek a reakciók. Sajna ezek előre nem láthatóak, meg nem tippelhetőek. Menet közben jöhetnek elő a problémák.
Kezelés előtt csak azt tudnám tanácsolni, hogy erősödj meg minél jobban. A mentális egészség is nagyon fontos.
Remélhetően van melletted olyan segítő, aki a kezelés alatt is a segítségedre lehet, ha a helyzet megkívánná.

Itt a blogon számíthatsz segítségre, tanácsra.

A legjobbakat !
Üdv. Zazie

B. S. Attila írta...

Kedves Névtelen!

Ügyvéd válogatja, hogy mennyit kér, az enyém 25% - ot! Ahogy fentebb írtam is bizonyítani kell természetesen vagy füstbe ment terv az egész! Javaslom keress egy jó ügyvédet és beszéljétek meg a lehetőségeket ez esetben! Minden jót Neked! Attila

B. S. Attila írta...

Kedves Zazie!
Köszönöm az írásod! Biztató, többek közt:)! Üdv. Attila

simci_a írta...

Tisztelt dr.Makara Mihaly!
A betege vagyok es 4 hete kezdtem el az interferon kezelest.Sajnos tegnap az injekcio beadasanal egy kis problemam akadt.Amikor a tut rahelyeztem a 'tollra' a 3/4-e kispriccelt.A maradekot beadtam magamnak.
Szeretnem tudni,hogy ebben az esetben mi a teendo.
Elore is koszonom a segitseget!
Simci

Névtelen írta...

Tisztelt dr. Makara Főorvosúr!
A korábbiakban olvastam ezen az oldalon, hogy a kombinált kezelés mellékhatásai jól kezelhetők. Nekem ez a második interferonos kezelésem ("pegasus,copegus")nem tudom leirni hirtelen pontosan, l8O, 3-O-3 az adagom. Nagyon lecsökkent a fehér és a vörörösvértestszám, a hemogologin is már nagyon alacsony. Már a gyógyszeradagcsökkentés is szóba jön a következő kontrolon, ha tovább csökkene. A 9. hétnél járok.
Ennek a határásra nagyon gyenge vagyok és kis sétától is kifulladok, elfogy a levegöm. Meg kell állni pihenni. Ezeket a tüneteket, hogy lehet kezeléni? Igy nem birok dolgozni járni, pedig szeretnék, munka közben nem lehet megállni, főleg fizikai munkakörben, a betegséget pedig nem mondhatom el.
A fizikai erőlétet, hogy lehet növelni, nem hagyom el magam, talpon vagyok, amikor birok és küzdök, hogy ujra erős legyek.
Tisztelettel:

Névtelen írta...

folyttatás az előzőhöz: a kezelés előtt ilyen tüneteim nem voltak, az májenzimek már normál értékeket mutatnak. Ez a gyengeség és fáradság csak a kezelés 5. hete óta áll fenn, azóta csökkentek a előző levlelembe iret értékek. Nekem a májbetegségnek nem igazán voltak tünetei csak a kezelés alatt kezdődött. Üdvözlettel

B. S. Attila írta...

Szép, jó napot, sziasztok!

Ma 1 hete túléltem a biopsziát és ma lett meg az eredmény! Ha minden igaz kezdem ősszel én is mókát:)! Ez van, röviden! Minden jót mindannyiunknak!

Névtelen írta...

Szia Attila!

Milyen volt a biopszia? Nagyon fáj? Én nem vállaltam. A fibroscan lett megcsinálva. 1 hét múlva kezdem az első kezelést. Hepaj

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Betegek,

A blogot rendszertelenül, változó gyakorisággal olvasom. Sajnos - vagy dicsekszem - rengeteg feladatom van.

Minden betegemnek szívesen magadom a mobil számom. Kérjék el tőlem vagy a főnővértől, hogy sürgős kérdéssel elérhessenek bármikor! Ez egyébként most is sikerült...

A mellékhatások enyhítéséről: szinte minden mellékhatásnak lehetséges enyhítése, pl. vérszegénység esetén folsav szedése; étvágytalanság és fogyás esetén gyömbér-tea, silimarin készítmények, kalóriadús folyékony táplálékok... Számor kérdést azonban csak kezelőorvosa tud megválaszolni, mivel a vércukor értékek, a vasanyagcsere helyzete, stb. miatt a tanácsok jó része személyre szabott...

Fontos - amint írta is - a fizikai erőnlét fenntartása, a rendszeres testmozgás, és a küzdelem lelki felvállalása.

A nagy ember legyőzi a sok kis vírust ... a gyógyszerek segítségével :)

Tisztelettel

Makara Mihály dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Makar Főorvos Úr!
Köszönöm szépen a biztatást, ez most nagyon nagy lelki erőt adott.
NAGYEMBER SZERETNÉK LENNI! Megfogadom!
Köszönöm, köszönöm!

Névtelen írta...

Tisztelt Főorvosúr!
A hajhullás ellen tud-e valamit ajánlani a kezelés alatt?
Folsavat a kezelőorvos tudta nélkül el lehet-e kezdeni, mivel kontroll hetek múlva lesz csak? Vagy elég megfelelő étrenddel pótolni?
Köszönettel:

Makara Mihály dr. írta...

A hajhullás ellen a B vitaminok (sörélesztő) segíthetnek, a fésülködést pedig ne "izomból" végezzék.

A folsav szedését nyugodtan elkezdheti, majd tájékoztassa kezelőorvosát a legközelebbi vizit alkalmával.

Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Főorvos Úr !
lehet,hogy nagyon furcsát kérdezek,de a napokban hallottam egy szépészeti kezelésről ami arról szól hogy néhány percet -110C fokos kamrában kell tölteni. Ez az ereknek, bőrnek ,stb.jó.
Nem elképzelhető, hogy ilyen minusz fokon a dögicék elpusztulhatnak?
Milyen jó lenne ha csak ennyi kellene a dologhoz.

Üdvözlettel: Curtis

manila írta...

Kedves Névtelen!

A -110C fokos kamrában néhány percet eltölteni képtelenség szerintem, mert életveszélyessé válhat. Nem tudom hol hallottad, de valószínű,hogy valaki csak ámítani szeretne. Képtelenség!

manila írta...

Tistelt Makara Főorvos Úr!

Nem mondtak le rólam 2010.09.29.-én kell jelentkeznem az interferron kezelés céljából. valahol örülök, de valahol rémísztő is. Valójában ez lesz a harmadik kezelési sorozat de tartok is tőle, hogy fogom végig vinni.

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Curtis,

Akinek tetszenek a jeges tájak, azt szebbé teheti a -110 fok... Orvosilag azonban semmi értelme. A vírusok kibírják a lefagyasztást, mi emberek belehalunk. Nekem ez a "gyógymód" nem tetszik.

Üdv

Makara Mihály dr.

B. S. Attila írta...

Sziasztok! Kedves hepaj!

Mára már bizti, hogy elkezdted a kezelést! Remélem sikerrel veszed az esetleges akadályokat! Elismerésem mint Te, édesanya és háziasszonyként bevállalni ilyesmit! Az én hozzáállásom a dolgokhoz egészen más mint az embertársaim többségének, szerintem, nagyképűség nélkül és így számomra is meglepően nagyon könnyedén átvészeltem a biopsziát! Írj ha gondolod privátba: lurko71@gmail.com Kézcsók: Attila

B. S. Attila írta...

Szia Zazie!

Valamilyen szinten igazad lett szerencsére! Hegesedés 1 - es! Gyulladás 6 - os! Ezek ellenére vagy sem, kértem a kezelést! Üdv. Attila

Névtelen írta...

A kezelés alatt, hogy lehet fogyni? Nekem fogynom kellene, de nem tudok. A kombinált kezelésem 3. hónapjáben tartok és még nem ment le egy deka sem. Pedig mások lefogyanak, én miért nem? Jó a pajzsmirigyem, és a cukrom is.
Az étkezés nem úgy megy, mert csak a gyümölcsöt és a péktermékeket tudom szinte megenni, mást nem kivánok. Örülök, hogy már nincs hányingerem ilyen étkezéssel. Vérszegény vagyok.

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Névtelen,

A kezelés során az étvágytalanság a fogyás leggyakoribb okozója. A fogyást így nem nagyon kell eröltetni a kezelés idején. Rendszeres testmozgás azonban fontos, és ez hozzásegíthet a kilók elleni küzdelemhez.

Makara Mihály dr.

Névtelen írta...

Sziasztok! Már túl vagyok a 3. szurin. Tegnap voltam kontrollon. 4.000090 az induló vírusszámom. Hál istennek eddig jól viselem, nem volt semi különös rossz mellékhatás. Az viszont furcsa volt hogy az 1. szuri után ami a bal combomba ment 2 nap múlva a piros pir a jobb vállamon mutatkozott. A szuri helyén nem igazán. Én 2 hét alatt fogytam 1.5 kg-t. De van étvágyam.Sziasztok!Hepaj

Névtelen írta...

Névtelen vagyok a,sok millióból,A 12 hét óta már,,negatív vagyok... én 40 hétig bírtam a dózisokat, de most lekellet venni 90 re az interferont, és a,Copegus-t 5 rő 3ra, mert kórházba kerültem és kritikus volt, minden eredményem, rossz,, már nincs immunrendszerem ,anémia és minden ezer mellékhatás, eddig nem voltam depressziós az agyam akarja de a testem olyan mintha meg volna mérgezve már úgy szenvedek ,, nálam minden tünet megvan,,de még fájdalom csillapított sem szedek, már csak 8 hetem van és most,,, vagyok csak igazán kétségbe esve , valahogy elfáradtam és sok orvosi utána nézés, sok mindenben felnyitotta a szemem , mi is csak kísérleti nyulak vagyunk,?!!Arra is rájöttem hogy nem fontos egy fertőzést is okozható biopszia elég egy új vizsgálati módszer ami pontosabb az emberi,, méréseknél mert az ember tévedhet ,, a másik fontos ,, hogy kellene egy genetikai kromoszóma, vizsgálat ami megmutatná hogy, az,,immunválaszt okozó fehérjét tartalmazza -- e a testünk és ha,,igen akkor mik az esélyek!!??A kezelés végén ő.. ez a fehérje a főnök!ő dönti el hogy meggyógyulunk vagy nem??Aki jól reagál a kezelésre nagyon leromlik a vérképe ,lepusztul a teste és már korai vírus szám csökkenés is megjön lehet a4 -dik hét után is negatív vagy a 12 héten!Ez a korai vírus válasz! de milyen áron tönkre megy az egész testünk!Akinek még , megjön a biológiai válasz is annak nagy reménye van hogy a fehérje elindít egy óngyógyítási folyamatot az én eredményem negatív,, de még,, ingadozó enzim értékkel mert kitudja hogy a nyirok sejtekben megbújt a kis ördög, vagy már haldoklik??, Egy fontos értékem nagyon jól néz ki,, de van ami még,OLYAN nem az igazi már nem vagyok olyan bizakodó, mert már tisztábban látok azt hiszem kellene már egy két olyan kezelés amely nem teszi így tönkre az emberi szervezetet,,Bízom az orvostudományban? Sok olyan emberrel találkoztam akinek, 3 kezelésre sem változik semmi akkor ,,??nem is értem minek! A,kövérség nem jó,ennek a kezelésnek, de ha a mozgás segít, és van erő,, Jógázni vagy meditálni,, de a sovány embernek sem jó,!Most úgy érzem ,elvonási tüneteim vannak ideges ingerlékeny sebezhető,, erős emberből egy lelkiekben törékeny emberré váltam!! a kevesebb dózisok miatt!! Iszonyatosan feszült és sérülékeny lettem,, nincs,,, olyan mellékhatás leírva,, ami a test teljes szőrzetével, szempilla szemöldök az arcon a pihék, ELVÁLTOZÁSÁVAL FOGLALKOZIK,, csak a hajhullás ami katasztrofális ha pasi volnék már kopasz lennék nem érdekelne a hajam de az én gyönyörű csodás hajam egy összetört söprűvé vált-- az egyik oldalon sokkal több hajam ment el, aminek már nincs semmi színe! a teljes hormonális rendszerem egyelő a nullával!!Az ÁLLANDÓ, HŐEMELKEDÉS..KIKEZDTE A SZÍVEMET!! szóval még tudnék róla mesélni de minek? Én ezt az utat választottam, DE ez egy rutin,kezelés hiszen már 175 millió ember szenved az ördög kórban, a világon, Európában több mint 14 millióan vagyunk! A HÍV ma 35 millió embert érintett,,ebből 25 millióan haltak meg!De ott most feltaláltak egy gyógy-- tapaszt olyan összetevőkkel amely mellék,,hatások nélkül fog eredményeket hozni! ŐK egy MAGYAR TESTVÉR PÁR! Talán ott már történik valami áttörés!,Sajnos ez a c vírusra még nem mondható el!?mindenkinek a sorsa a kezében??majd kiderül hogy jól döntöttem és legyőztem az őrdögöt vagy ő győzött le engem!!??ÜDV EGY A SOK KÖZÜL AKI CSAK MAGÁRA SZÁMÍTHAT MERT EZT MINDENKINEK MAGÁNAK KELL LEGYŐZNIE!!HA rossz a helyes írásom az azért van mert igazán már az írás és a koncentrálás sem működik!OXIGÉN HIÁNYOS ÁLLAPOTOM MIATT!EGY ŐSZINTE AKI MÁR CSAK KIVÁRÁSI ALAPON ÉL ÉS GONDOLKODIK!

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Névtelen ... a sok millióból!

A kezelés utolsó hónapjai sokszor nehezek. Főleg az ingerlékenység, gyengeség, fogyás és a bőrtünetek miatt.

Az immunrendszer küzd a maradék vírusok legyőzéséért! A hosszútávfutás során is vannak mélypontok, amin túl kell lendülni, hogy célba érjen az ember.

A leginkább vígasztaló az lehet, hogy a mellékhatások a kezelés vége után gyorsan rendeződnek. (Volt olyan beteg is, akinek szebb lett a haja, mint a kezelés előtt!)

A mellékhatások enyhítésének módjairól beszélgessen el a kezelőorvosával, mert sok tünet enyhíthető silimarin származékok, B-vitaminok, folsav vagy hangulatjavító gyógyszerek segítségével. Beszélje meg ezek szedésének lehetőségét a kezelőorvosával!

Az stimmel, hogy mindenkinek magának kell végigcsinálnia a kezelést, de NINCS EGYEDÜL, és a küzdelemben sokan segíthetnek!

Üdvözlettel

Makara Mihály dr.

Névtelen írta...

Sziasztok! Szia Attila!

A biopsziádnál az eredmény mit jelent ? A hegesedés 1, A gyulladás 6. Milyen mértékben roncsolódott a májad? Egyáltalán roncsolódott??

Tisztelt Makara doktorÚr!

Megszeretném kérdezni hogy Én nem rég kezdtem el az első kezelésemet. A vírusszámom 4.090.000 IU/ml.A vírusszámom szerint melyik genotípusba tartozom. A doktornőm erről még nem beszélt.Köszönöm előre is a válaszát! Hepaj

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hepaj,

A vírusok száma nem mondja meg a genotípust. Magyarországon szinte kizárólag csak az 1. genotípus van (sajnos), ezért nem feltétlenül nézetjük meg.

A 4 milliós vírusszám egyéként közepesen magas érték; 400.000 alatt mondjuk alacsonynak, ilyenkor lehet rövidebb (6 hónapos) kezelést végezni, ha a 4. heti vírusszám negatív.

Az ön esetében csak a 12. héten kell megnézni a vírusszámot: ha negatív, akkor 12 hónapos kezelést kell "végigküzdenie".

Tisztelettel

Makara Mihály dr.

Névtelen írta...

Köszönöm a válaszát doktor Úr! Hepaj

manila írta...

Sziasztok !

Jó olvasni ezeket, mert sok olyan problémákat vélek felfedezni,melyek az előző két kezelésemnél felismerhetőek voltak. De senki nem írt még körmök elvékonyodásáról,mely igen kellemetlen tud lenni. Az ételek nagyon ízetlenné válnak, ebből kifolyólag megromlott az étvágyam. De lett egy jó oldala is a férjem besegített a főzésbe.

Névtelen írta...

Új gyógyszer a hepatitis C ellen
2010. április 12. Nincsenek hozzászólások »

Az új, telaprevir nevű hatóanyagot tartalmazó szer felére csökkenti a hepatitis C kezelési idejét, a gyógyulás esélye 20 százalékkal magasabb, s még azokon is segíthet, akiknél a hagyományos kezelés nem volt hatásos.
Világszerte mintegy 170 millióan fertőzöttek a hepatitis C valamelyik változatával. A kórokozó testnedvekkel terjed és az esetek többségében fél évvel a megfertőződés után krónikus májgyulladás alakul ki. Mivel ez általában enyhe és általános tünetekkel jár – fáradékonysággal, hasfájással, vagy ízületi fájdalmakkal –, a vírus sokszor teljesen észrevétlen marad. Igen hosszú idő, akár 10–20 év elteltével azonban májzsugor vagy rákos daganat is kialakulhat. A súlyos fejleményeket csak akkor lehet elkerülni, ha a kórokozót idejében felfedezik.

A jelenleg legelterjedtebb terápia – a ribavirin és a peginterferon alfa 2-a együttes használata – ugyan általában megállítja a májsejtek pusztulását, de magát a vírust csak alig több mint az esetek 40 százalékában távolítja el a szervezetből. Gyógyultnak csak az a beteg tekinthető, akinek a vérében a kezelést követő hat hónapban nem jelenik meg a hepatitis C. A sikertelen terápia, illetve a páciens állapotának rosszabbodása növeli a májzsugor és a rák kockázatát.

Az újonnan kifejlesztett vegyület, a telaprevir, az úgynevezett proteázgátlók közé tartozik. Ezek az antivirális szerek a vírusok szaporodását akadályozzák oly módon, hogy az egyik nélkülözhetetlen enzimük működését gátolják. (Hasonló inhibitorral próbálnak a HIV kórokozója ellen is fellépni.) A telaprevirt a hagyományos szerekkel együtt használva a szükséges gyógyszeres terápia feleannyi időt vesz igénybe: 11 hónap helyett 5 és fél hónapot. A gyógyulás, azaz a vírusmentesség esélye is több mint 20 százalékkal magasabb. Továbbá, az új szer azokon a betegeken is segíthet, akiknél az eddig használt gyógymód kudarcot vallott: az ismételt terápiát immáron telaprevirrel kiegészítve a betegek több mint fele gyógyult meg, míg azoknál, akiket változatlan módon kezeltek újra, az arány mindössze 14 százalék volt.

Valószínűleg 2011-ben az új szer széles körben is hozzáférhető lesz.

Forrás: medicalonline.hu
Kedves dr. Makara!
Ez a módszer mikor kerül "forgalomba"?
Ki kaphatja?

Névtelen írta...

Új gyógyszer a hepatitis C ellen
2010. április 12. Nincsenek hozzászólások »

Az új, telaprevir nevű hatóanyagot tartalmazó szer felére csökkenti a hepatitis C kezelési idejét, a gyógyulás esélye 20 százalékkal magasabb, s még azokon is segíthet, akiknél a hagyományos kezelés nem volt hatásos.
Világszerte mintegy 170 millióan fertőzöttek a hepatitis C valamelyik változatával. A kórokozó testnedvekkel terjed és az esetek többségében fél évvel a megfertőződés után krónikus májgyulladás alakul ki. Mivel ez általában enyhe és általános tünetekkel jár – fáradékonysággal, hasfájással, vagy ízületi fájdalmakkal –, a vírus sokszor teljesen észrevétlen marad. Igen hosszú idő, akár 10–20 év elteltével azonban májzsugor vagy rákos daganat is kialakulhat. A súlyos fejleményeket csak akkor lehet elkerülni, ha a kórokozót idejében felfedezik.

A jelenleg legelterjedtebb terápia – a ribavirin és a peginterferon alfa 2-a együttes használata – ugyan általában megállítja a májsejtek pusztulását, de magát a vírust csak alig több mint az esetek 40 százalékában távolítja el a szervezetből. Gyógyultnak csak az a beteg tekinthető, akinek a vérében a kezelést követő hat hónapban nem jelenik meg a hepatitis C. A sikertelen terápia, illetve a páciens állapotának rosszabbodása növeli a májzsugor és a rák kockázatát.

Az újonnan kifejlesztett vegyület, a telaprevir, az úgynevezett proteázgátlók közé tartozik. Ezek az antivirális szerek a vírusok szaporodását akadályozzák oly módon, hogy az egyik nélkülözhetetlen enzimük működését gátolják. (Hasonló inhibitorral próbálnak a HIV kórokozója ellen is fellépni.) A telaprevirt a hagyományos szerekkel együtt használva a szükséges gyógyszeres terápia feleannyi időt vesz igénybe: 11 hónap helyett 5 és fél hónapot. A gyógyulás, azaz a vírusmentesség esélye is több mint 20 százalékkal magasabb. Továbbá, az új szer azokon a betegeken is segíthet, akiknél az eddig használt gyógymód kudarcot vallott: az ismételt terápiát immáron telaprevirrel kiegészítve a betegek több mint fele gyógyult meg, míg azoknál, akiket változatlan módon kezeltek újra, az arány mindössze 14 százalék volt.

Valószínűleg 2011-ben az új szer széles körben is hozzáférhető lesz.

Forrás: medicalonline.hu
Kedves dr. Makara!
Ez a módszer mikor kerül "forgalomba"?
Ki kaphatja?

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Névtelen,

Két készítmény törzskönyvezése várható 2011-ben, ezek a telaprevir és a boceprevir. Külön lépés lesz a TB (OEP) befogadás. Minkét szert várhatóan hármas kombinációban kell majd alkalmazni, azaz a heti injekció mellé kétféle tablattát is szedni kell. Ennek megfelelően több mellékhatásra is kell majd számítani!

Jelenleg sok készítménnyel kezdődnek, illetfe folynak a közeljövőben kisérleti kezelések Magyarországon is. Az új szerekről itt olvasható egy öszefoglaló cikk egy kiváló szerzőtől :) :
http://mhe.hu/files/articles/59_094450.pdf
(12. oldal)

Ha valaki már jelenleg is szeretne a kisérleti kezelésekben részt venni, akkor érdeklődjön ennek lehetőségéről a kezelőorvosánál.

Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Főorvosúr!
Nekem ez a második kezelésem. Most a 12. heti erdményem nem lett sajnos 0, de folytathatom a kezelést. A mostani kezelés közben belehetne-e iktatni valamelyik új gyógyszert, és úgy folytani a kezelést?

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Névtelen,

Nem, a jelenleg folyó kezelésbe nem lehet "becsatlakozni" egy kisérleti szerrel.

Ha a hatodik hónapban sem lesz negatív az eredmény, akkor - kis szünet után - indulhat az új szerrel a kisérleti kezelés.

Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Főorvosúr!

Köszönöm a válaszát! Remélem a 6. hónapra 0 leszek, mert annak kell lenni!!!

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Doktor úr!

Megszeretném kérdezni, hogy én most kezdtem másfél hónapja az első kezelésemet, és az LDH eredménye lassan csökken, még mindig magas. A legutóbbi leletemnél 675 volt most 625. Ez mit jelent és jó e ha ilyen lassan csökken. A GGT, GOT már normális érték lett de a kezelés megkezdésekor ezek is minimálisan de magasak voltak. Előre is köszönöm a válaszát. Tisztelettel! Hepaj

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hepaj,

Az LDH magas értékét a vörösvértestek fokozott pusztulása is okozhatja a kezelés idején. A ribavirin ugyanis ilyen módon okoz vérszegénységet. Ha csak ez az érték magas, akkor nem kell aggódni: a kezelés elhagyása után rendeződni fog!

Makara dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Köszönöm a válaszát! Tisztelettel! Hepaj

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Főorvosúr!
A kezelő orvosomnál a kontroll pár hét múlva lesz esedékes. Kombinált kezelés alatt állok 5. hónapban. Eddig nekem mindig alacsony volt a vérnyomásom, most pedig megemelkedett 140 - 150 között / 90 körüli értékre, főleg este felé, de nem állandóan. A koleszterin és a "tryglicerid", (lehet, hogy nem jól irtam elnézést) normál értékben van.
Mi ennek az oka? A kezelésen kivül más gyógyszert nem szedek. Súlyom nem emelkedett, igaz nem is fogytam a kezelés alatt. Az enzimek normál értékben vannak, igaz nem lettem negativ a 12. hónapban. Mire utal a vérnyomás emekedése? Megszünt a májbetegség, mert az vérnyomás csökkenéssel jár, úgy tudom, nekem meg megemelkedett? Régen még a kezelés előtt kezeltek magas vérnyomással, de idővel ez megszhünt. A kezelés alatt is sokszor 100/60-t is mértem. Izületi és izomfájdalom enyhén kezdödött mostanában.
Válaszát előre is köszönöm!

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Beteg,

A vérnyomás emelkedésének számos oka lehet, így a fokozott sófogyasztás, a hormonok változása, sőt a fájdalom is vérnyomásemelkedést okozhat.
Javaslom a sófogyasztás visszafogását, és ha ennek ellenére magasak maradnak az értékek, akkor beszélje meg kezelőorvosával, hogy szükséges-e kezelés!

Tisztelettel

Makara Mihály dr.

Névtelen írta...

Ma voltam kontrollon . Az első kezelésem 2 hónapjában járok.A 4 heti vírusszámlálás eredménye negatív lett!!! Most nagyon örülök!!!

Névtelen írta...

Kedves Hepaj!
Nálam is így kezdődött, de a kezelést végig kellett csinálnom. A kezelés után 6, ill. 18 hónapos negatív PCR eredményem alapján vírusmentessé minősítettek.
Kitartást a kezeléshez.

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Doktor Úr!

Az első kezelésemet csinálom . 4.000090 volt a vírusszámom. A 4 heti vírusszámlálás eredménye negatív lett, aminek nagyon örülök. A doktornőm elmondta hogy mivel magas volt a kezdő vírusszámom így 1 évig fog tartani kezelés. És hogy a vírusok vissza jöhetnek.
Mégis mire számíthatok?
Az esetek hány % -ában jönnek vissza a vírusok.
Gyakori a vírus vissza térése? Ha továbbra is csinálom a kezelést akkor mitől van az hogy mégis vissza térnek a vírusok? Előre is köszönöm a válaszát! Tisztelettel! Hepaj

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Föorvosúr!
A kezelés elején és közben is más a mellékhatás és a tünet, panasz. A pcr a döntő tudom. De mi a tünete, ha már nincs virus a pcr vizsgálat előtt. Mellákhastásokra gondolok most. pl. van-e összhefüggés hajhullás,megszünő hőemelkedés, izület és egyebek között. Vagyis milyen mellékhatás szünik meg, ha már negativ lenne az eredmény.
Köszönöm!

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hepaj,

A vérben mérjük a vírusszámot, de a májból (és a nyirokszövetból) kell az utolsó vírust is kiirtani ahhoz, hogy a kezelés után ne térjen onnan vissza. Ha néhány vírus a szövetek mélyén megmarad, a kezelés elhagyása után újra szaporodik.

Fontos tehát, hogy a negatív vérlelet után ugyanolyan "lelkesen" folytatódjon a kezelés az utolsó vírus pusztulásáig (ez összesen 12 hónap, ha magas volt a kiinduló vírusszám). Ha már az első hónapban negatív lett az eredmény, az igen bíztató: 90%-os eséllyel nyerni fog, ha végigviszi a kezelést!

A visszatérés (relapsus) gyakoriságát egyébként a kezelés hossza, intenzitása és a használt interferon típusa is befolyásolja.

Kedves Névtelen,

A mellékhatások és a vírus-negativitás között nincs összefüggés. Ha a GPT érték normalizálódik, akkor az bíztató, azaz remélhető, hogy negatív lesz a PCR is.

Tisztelettel

Makara Mihály dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Doktor Úr!

Nagyon köszönöm a biztató válaszát!
Hepaj!

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Doktor Úr!

Egy újabb kérdéssel fordulnék Önhöz!
Tegnap kaptam meg a legutóbbi kontrollnál levett vérem laboreredményét . És ott most a GGT, GOT? GPT, és az LDH értékek ismételten megemelkedtek.

GGT 21-20-22 U/I lett
GOT 36-36-47 U/I,
GPT 27-23-38 U/I,
LDH 692-625-773 U/I lett.
Mint írtam a legutóbbi levelembe, A 4 heti PCR eredményem negaítív lett.
Miért van az, hogy ismét megemelkedtek ezek az értékek?
Előre is köszönöm a válaszát Doktor Úr! Tisztelettel! Hepaj

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hepaj,

Az enzimek megemelkedését sok tényező magyarázhatja: egyéb vírusfertőzés, gyógyszer, fizikai megterhelés, sőt akár nehezebb ételek is a vércukor és vérzsírok emelkedése miatt.

Tekintsék át ezek lehetőségét kezelőorvosával!

Tisztelettel

Makara Mihály dr.

Névtelen írta...

Köszönöm válaszát Doktor Úr! Tisztelettel! Hepaj

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Doktor Úr!
A múlthéten voltam kontrollon. Le is vették a 12 heti PCR-t. Az lenne a kérdésem ,hogy csak tegnap vettem észre hogy a hasamon keletkezett egy piros folt fél tenyérnyi nagyságú és kicsit mintha ki lenne száradva.És kicsit viszket is de persze nem vakarom. Tudom hogy ez is egy mellékhatás. Csak nem tudom pontosan hogy elég e ha testápolóval kenem, vagy fel kell hívnom a kezelőorvosom és kérni tőle valami kenőcsöt rá vagy esetleg a körzeti doktortól íratni rá valamit. Egyébként ez elterjedhet a test egész felületére is. Mert a blogon már láttam egy képet és az elég rémísztő!Köszönöm a válaszát! Tisztelettel! Hepaj

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hepaj,

Az injekció körüli piros folt rendszerint ártalmatlan. Rendszerint magától elmúlik néhány 1-2 hét alatt, erősebb bőrgyógyászati készítmény ritkán szükséges. Amennyiben a pírt fájdalom vagy erősebb duzzanat kíséri, illetve, ha nem az injekció körül van, akkor mutassa meg kezelőorvosának.

Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!
Köszönöm a válaszát! Tisztelettel: Hepaj

Névtelen írta...

Sziasztok!

A 12 heti PCR eredménye is negatív lett! Úgy örülök! Szép napot kívánok Mindenkinek!Hepaj

Névtelen írta...

Gratulálok, remekül csinálod, csak így tovább a végső győzelemig !

Névtelen írta...

Köszönöm Névtelen!Hepaj

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr.
Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy ismételt kezelést követően 2009 májusában befejezett kezelés féléves kontrol vizsgálata
HCV-PCR:RNS nem detektálható
Hcv IgG ORTHO : pozítiv
Pontosabban mit is jelent ez?
Szükség van további kontrolra?
Köszönettel, Bognárné

Névtelen írta...

új beteg

Az én HCV-RNS (mennyiségiÖ eredményem 31.500 IU/ml
ez mit jelent, még nem értem a dolgokat. Köszönettel

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Bognárné,

Gratulálok, Ön meggyógyult, vírusmentes. Az ellenanyagok (Hcv IgG ORTHO : pozítiv) "emlékeznek a győzelemre".

Tisztelettel

Makara dr.

-------------

Kedves Névtelen,

A víruseredménye alacsony vírusszámot mutat. Ennél több nehezen mondható a leletről egyéb adatok nélkül...

Tisztelettel

Makara Mihály dr.

sanykoo írta...

Sziasztok...

Várom az első vérvétel eredményét dec 5.én:((
Be vagyok ....va,

Amikor elmentem a Dokihoz,hogy megbeszéljük mik az esélyeim,teendőim stb..nem is emlékszem semmire szinte annyira letagólzott,hogy "hepis-c" vagyok...

Névtelen írta...

Szia Sanykoo !

Ezek csak az első reakciók. Hamar megszokod a helyzetet. De ha visszanézed a régebbi bejegyzéseket, akkor elég sok mindent megtudhtsz. És szerintem a legfontosabb, hogy olvasd el a kézi könyvet amiben nagyon sok hasznos tanács van.
Én tegnap kezdtem el a kezelést, második nekirugaszkodásom. Nem lesz leány álom,de meg kell győznöd magad,hogy ha már ez van akkor erős akarattal végig csinálod.

Üdv: Curtis

Névtelen írta...

Szia Sanykoo!

Én már az első kezelésem 18 szurija után vagyok. A 4 hétre negatív lettem És a 12 heti PCR is negatív. Tehát eddig sikeres a kezelés és én is jól viselem.
Ne féljél. Én ez év elején tudtam meg hogy HCV-s vagyok.Júl.28- án kezdtem a kezelést.Emlékszem, amikor közölték a hírt 2 hétig magamba voltam roskadva, haragudtam a világra és mindenkire, és persze nem igazán tudtam semmit a betegségről. De fogtam magam és utána olvastam a neten és itt a blogon. Nekem így könnyebb volt,(felkészítettem Magam a betegségre és a kezelésre) mert amikor már mentem legközelebb a kezelőorvosomhoz, akkor azért már volt róla fogalmam hogy miről beszél. Én is féltem a kezeléstől és a lehetséges mellékhatásoktól de eddig nincs semmi baj.
Én is ajánlom a kézi könyvet olvasd el , amiben sok mindent megértesz.
É használd ezt a blogot a későbbiekben is mert itt lehet levelezni, sőt egy nagyon Kedves Makara Doktor Úr válaszol is a feltett kérdésekre. Nekem sokat segít a blog és egy nagyon Kedves beteggel akivel itt "ismerkedtem meg" Napi szinten levelezünk, ő is benne van a kezelésben. Így számomra sokkal könnyebb!
Ne félj!Hepaj!

Névtelen írta...

Sziasztok...
Köszi a biztatást:)
Természetesen folyamatosan olvasom az összes bejegyzést,komentet,"instrukciót".

1988-ban fiatalemberként,közvetlenül a katonaság után, gyomorfekélyt szereztem ami bevérzett,,,sürgősen vért kellett kapnom..
A kórházból kikerülve a körzeti Dokihoz mentem kontrollra,Ő, enyhe sárgaságot állapított meg a szememben és beutalt a László kórházba.
Ott voltam 7 hétig,de erre a hepatitisre nem igazán volt akkor gyógyszer,valamilyen vitamin koncentrátumot adtak, és hetente levették a vért,amit elemeztek és ha már kevés volt benne a "valamilyen valami" akkor kiengedtek.

Egyszer vagy kétszer még utána kellett mennem kontrollra,,de nem jeleztek semmit,és én teljesen el is felejtettem az egészet.

Azóta többször voltam vérvételen egyéb vizsgálat miatt,de sehol sem jelezték,hogy "gond van".

kb 2 éve megismerkedtem a Párommal,összeköltöztünk,..
Beszélgettünk a családtervezésről,úgy éreztük,hogy minden adott ahhoz,hogy "bővüljünk"
Felmerült,hogy azért menjünk el mindketten egy alaposabb orvosi vizsgálatra ,nehogy legyen valami "gixer"......
Hát lett...:(:(((
Nekem fertőzést állapítottak meg,
,Neki semmit !!:):)Hála Istennek, pedig 1.5 éve együtt élünk.

Az is megdöbbentett,hogy az ANTSZ-es hölgy, Édesanyámmal közölte telefonon,hogy hepatitis c vagyok,,
annyi esze nem volt,hogy adott volna elérhetőséget, és visszahívom...

Teljesen összezuhantam...
Hazamentem és közöltem a Párommal a hírt:((:((
Azonnal haza akartam költözni,kilépni a kapcsolatból,nehogy megfertőzzem,és hogy ne kinlódjon velem,a jövőre nézve.
De nem engedett,támogat, bátorít,mellettem van.:):)

Nagyon óvatosak vagyunk azért,nehogy elkapja,,talán néha túlságosan is,ami nem baj...:)

Per talán nem lehet részemről,mert ugy olvastam, hogy csak azok mehetnek,akik 1991 után fertőződhettek meg..

Betegállományba érdemes,vagy maradjak a melóba?

A szexről irhatnátok,mert nem merek közeledni felé,és,és,és,és,:):):)
Meg megcsókolni sem merem.
Kicsit hosszú lett,bocsánat.

sanykoo

Névtelen írta...

Szia Sanykoo!

Amikor kiderült a fertőzöttségem rögtön kértem a párom és az akkor 1 éves kislányom szűrését,. De hál Istennek negatívak lettek mindketten.
Én 2009 júniusában szültem, kislányomat Nem dereült ki hogy hol fertőződhettem meg. Egy biztos a terhességet már betegen hordtam ki.
Ami a szexet illeti. Érdemes óvszert használni. És nem szabad a párodnak teherbe esni,a kezelésed alatt, mert a gyógyszereknek magzat károsító hatása van. De ezt úgy is elfogják mondani.A csókról meg ne mondjál le...! :-)))
Ami a táppénzt illeti. Hát nekem szerencsém van mert itthon lehetek, gyesen, de én is fizikai munkát végzek a munkahelyemen. Az idősebb embereket és a nőket jobban megviseli a betegség. Nekem ezt mondta a kezelőorvosom.
Ha majd valamikor elkezded a kezelést, akkor úgy is érezni fogod hogy mit bírsz. Mert Nálad is az állandó fáradság valószínű hogy jelen lesz.
Fáradékonyabb leszel. Hepaj!

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Sanykoo,

A per miatt érdemes felkeresni a Horváth ügyvédi irodát, a per csak 1975 előtti esetekben problémás, vagy ha későn adják be az iratokat a felfedezéshez képest. Az iroda több betegemnek segített már (www.dr-horvath.hu)!

A szexuális átvitel alig fordul elő. Csak vérzés (sérülés, menstruáció) idején érdemes a kontaktust kerülni. Mivel az átvitel igen ritka, ezért tartós kapcsolatban az óvszer használata sem "kötelező". Tehát: ha a partnere vállalja a minimális veszélyt akkor nem kell óvszer sem! Persze ne használjanak közös fogkefét, körömvágó ollót (amin vér lehet). Fontos, hogy a kezelés idején és utána fél éven belül nem lehet gyermeket vállalni: akkor védekezni kell.

Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Szia Mindenkinek!
Végigcsináltam a kezelést: tartott másfél évig és a + féléves kontrollon "vírus nem detektálható" eredményem lett!( 8 millióról indultam!!!) :D Csak hajrá Nektek, élő példa vagyok, hogy MEG LEHET GYÓGYULNI! Legyetek precízek, szedjetek sok C vitamint, ásványi anyagokat (pl. Actival maxot és sok folyadék: tea, víz, tej...napi 2,5 - 3 liter)
Kitartást és gyógyulást kívánva: Ilona

Névtelen írta...

Gratulálok! Hepaj!

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Főorvos Úr !

Hétfőn kezdtem el a kezelésemet / Pegasys 180mg és Copegus 200mg /
és két nap múlva az egész testem olyan piros lett mintha a szoláriumban megégtem volna. Még a börön a szurkáló érzések is ugyan olyanok. Természetesen a szolárium közelében sem jártam. Ittam kalcium sandozt,de nem igen használt.A hideg ráz, de nem vagyok lázas.

Mit csináljak ,vagy várjam meg ,hogy megszokja a szervezetem a gyógyszert ?

Segítségét köszönöm: Curtis

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Curtis,
A kiütés és a hidegrázás is rendszerint néhány napon belül múlik. Antihisztaminok (pl. Aerius, Claritine, Telfast) segíthetnek a kiütés és a viszketés csökkentésében. Ha rosszabbodna a helyzet soron kívül keresse kezelőorvosát!

Kedves Ilona,
Én is gratulálok a gyógyuláshoz!

Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!
Olvasva válaszait, nagy bizalommal fordulok Önhöz kérdéseimmel.
1. Alacsony, 31500-as értéket állapítottak meg, ugyanakkor nagy számú ellenanyagot találtak szervezetemben. Elképzelhető-e a gyógyulás saját erőből, beavatkozás nélkül?
2. Megállapítható-e, hogy most szerzett fertőzésről van-e szó, különösen annak fényében, hogy az elmúlt 3 hónapban két kórházi kezelésen estem át? Egyszer 10 napig tüdőgyulladással kezeltek, másodszor 10 napig tüdő-embóliával.
Számtalan injekciót, infúziót kaptam, és négyszer pungálták a jobb tüdőmet. Kideríthető-e, hogyan és mi okozhatta a fertőzésemet?
3. Ha esetleg valamilyen eredmény születik ezzel kapcsolatban, javasolja-e, jogi útra terelni a felelősség megállapítását?
4. Elkerülhető-e kivizsgálás illetve gyógyítás esetén a biopszia?

Válaszát várom, melyet előre is köszönök, tisztelettel üdvözlöm:
új beteg

Névtelen írta...

Tisztelt Főorvosúr!
A 2011-es évi finanszirozási protokollt szeretném megnézni (hcv) esetén.
Köszönettel!

Névtelen írta...

Sziasztok...

Tisztelt Makara Doktor Úr.


Felvettem a kacsolatot és kaptam időpontot az Ügyvédi irodától.

A házasélet is most már OK.:):)
/óvszerrel/
Köszönöm szépen a hozzászólását.


Hepaj..!!:):)
Müxik a ""csók":):):):):)


Ilonának gratula
:)

sanykoo

Névtelen írta...

sannykooo!
Örülök! Minden oké lesz! Hidd el! :-)))

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Új Beteg,

Kérdésire válaszolva:
1, Az alacsony vírusszám jó esélyt jelent a gyógyulásra a kezeléssel. Kezelés nélkül azonban valószínűtlen. Ha az IL28B vizsgálata CC, akkor heveny fertőzéskor van remény spontán gyógyulásra is.
2, Nem mondható meg biztosan. De ha korábbi enzimértékei normálisak voltak, most pedig igen magasak (több száz vagy ezer), az valószínűsítheti, hogy friss fertőzésről van szó.
3, Érdemes ügyvéddel beszélni...
4, A fibroscant legtöbbször biopszia helyett végezzük. (Lásd www.hepatologia.hu)

----------

A 2011-es protokollt, amint véglegesítjük, küldeni fogom a blogra.


Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Doktor Úr!
Október végén májelégtelenséggel kerültem kórházba a következő laboreredménnyel:
GOT 1335, GPT 1428, GGT 1060.
Közben kiderült hogy Hepatitis C fertőzésem van, melynek száma 38200.
Hepa-merz granulátumot szedtem másfél hónapig, más kezelést nem kaptam. Két hét kórház után hepatológiai ambulanciára küldtek, ahol vérvétellel megerősítették az alacsony vírusfertőzést. Mostanra a máj enzim értékek a következőképpen alakultak:
GOT 15, GPT 16, GGT 121.
A közérzetem is jelentősen javult.
Szeretném megtudni, hogy ennek ellenére szükséges-e a vírus elleni kezelés, vagy teljesen gyógyultnak tekinthetem magam?
Legközelebb 3 hónap múlva kell kontrollra mennem, addig Legalon kapszulát kell szednem. Az jó, hogy a májam, az értékeket tekintve rendben van, de mi van és mi lesz a vírussal? Vajon nem lesz-e késői egy esetleges kezelés három hónap múlva?

Tisztelettel várom, és előre is köszönöm válaszát.

Egy aggodalmaskodó

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Aggodalmaskodó!

Valószínűsíthető, hogy a heveny májgyulladásból meggyógyult! (A vírus legyőzte). Valószínűleg IL28B CC genotípusa van, ami jó gyógyulási esélyt jelent!

Tisztelettel

Makara Mihály dr.

Névtelen írta...

Odakint hó hull, idebent csend ül.
Az áhitatban pici harang csendül.
Egy angyal csendben a fa mellé repül,
a szeretetet hozta nekünk ünnepül.
Békést karácsonyt!

Boldog Karácsonyt kívánok minden Blog tagnak! Hepaj

Hetvenes írta...

Tisztelt Makara Főorvos Úr !

25 éve gyomorvérzésre kaptam a C vírust. 11 éve a Roferon-Ribavirin kezelésem sikertelen volt. Különféle vitaminokkal öt éve még elég sportosan éltem,három éve kevésbé,2 éve ez már szóba sem jöhet.
Most ha sikerül,ismét kezdhetek egy antivirális kezelést. Az idei FibroScan eredménye 9,8 KPa , PCR lelet még nincs.
Kaliforniában dolgozó fiam segíteni szeretne súlyos helyzetemen és érdeklődésére a Pien Tze Huang kapszulát javasolták.Ez egy drága kínai természetes anyag,a máj működés javítására ajánlják krónikus hepatitis esetén.
Kérem legyen szives megírni véleményét : Az esetleges kezelés mellett , ill. ha nem kapom meg akkor helyette javasolja-e ennek szedését? Beszerzése és eljuttatása elég körülményes,ezért kérdeztem ezt most,még jóval a döntések előtt.
Egy másik kérdés : 5 éve szedem az amerikai immunerősítő Goldenseal Root kapszulát. Ez vajon hatásában a máriatövis készítményekkel lehet azonos?
Köszönettel

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hetvenes,

A Pien Tze Huang hatása nem bizonyított kellően, a Goldenseal Root állatokban daganatkeltő hatású volt. Egyiket sem ajánlom.

Kezelőorvosával beszélje meg a hármas kezelés lehetőségeit, esélyeit.

Tisztelettel

Makara dr.

Hetvenes írta...

Tisztelt Főorvos Úr !
Köszönöm tanácsát , megfogadom.
Izgalommal várom , hogy a felszálló fehér füst jelezze kezelésem engedélyezését. Addig is igyekszem a kondíciómat és kilóimat gyarapítani.
Üdvözlettel :