Helyzetjelentés

A 35. hétnél tartok. Tekerem a mókus kereket és remélem, hogy előre is haladok ! A mellékhatások jó része gyengült, ill. hozzájuk edződtem. Megtanultam az éjszakai felkelések után visszaaludni, és ez nagyon jó ! "Vízügyek" miatt általában 3 alkalommal van ébresztő.

A szélsőséges hangulat változások is elmúltak. Vannak depis napok, néha hetek is, de valahogy mindig kimászok a gödörből.

A bőr gyulladás sem tért vissza, de a rendszeres bőr ápolást nem hagyhatom ki, nagyon száraz az egész bőr felületem. Legnehezebb dolgom a kezeimmel van. Legrosszabb, amikor a berepedezik a bőröm, és mély seb nyílik meg. Kín keserves minden kéz mosás, mosogatás, stb.
Napközben folyamatosan kenegetem a mancsaimat, de ez nem elegendő. A fertőlenítős kézmosók erősebben szárítanak, mint pl. a Dove folyékony szappan ( ezt egyébként nagyon tudom ajánlani ). Az a legjobb, ha este alaposan átmasszirozom a kezeimet paraffinos kézápolóval és egy vékony pamut kesztyűt veszek fel. Nem kenem össze az ágyneműt és a melegben jobban beszívódik a puhító paraffin.


A hajam sem hullik már olyan erősen, szerintem sikerül szőrös fejjel végigcsinálni a kezelést.

Étvágyam nem sok van. Érzem, hogy korog a gyomrom, de nem kívánok semmit. Eszem, mert muszáj ! Az emésztő rendszerem sem viszonyul túl pozitívan a témához. Egyszerre csak kis mennyiségű kaját tuszkolok le, és ezt naponta minél többször megpróbálom. Most rákaptam az aszalt gyümölcsökre, de az édes íz tovább csökkenti az étvágyam és a gyomrom is besokall időnként. Ilyenkor jön az intenzív joghurt és kefir kúra.

Az erős, hurutos köhögés sem múlt el és a hőemelkedés is állandó vendég ( 37-38 C között ingázik ).

A folyamatosan romló vérkép miatt állandóan fáradt és kimerült vagyok.
De küzdök tovább, nem adom fel ! Ki akarok tartani a 48. hétig!
A gyógyszerek adagjában nem történt változás, maradt a napi 5 db Copegus és a heti 135 mikrogramm interferon.

Jó napok is vannak !

Minden napra jut valami mellékhatés, hol ez, hol meg az. Egyszer erősebben, máskor gyengébben, de valami mindig jelen van.
Én saját hatáskörben eldöntöttem, hogy ha nem nagyon pocsék a napom, azt jónak minősítem ! De vannak igazán kellemes és közelítőleg normális napjaim is. Meg kellett tanulni minden apróságnak örülni, értékelni, ha csak Simán gyenge és fáradt vagyok, de nem fáj semmim. Ehhez nekem hónapokra volt szükségem, de már működik, mint afféle önvédelmi eszköz.
Minden betegtársnak azt üzenem, hogy gondolkodjatok pozitívan és a " nem olyan rossz " legyen inkább jó ! És ha csak lehet, próbáljátok meg humorral, öniróniával közelíteni ehhez a nyamvadt, kiszolgáltatott, kezeléstől függő helyzethez !

Nem hittem volna, de a 12. hét körül a lelki egyensúlyom szépen lassan, helyreállt. Folyamatosan csökkentettük a gyógyszerek mennyiségét. Rossz napok vannak, de a kezdeti folyamatos szélsőséges hangulat ingadozások eltűntek. Már nem fenyeget a veszély, hogy elveszítem a kontrollt. A körülményeket is figyelembe véve stabil a lelki állapotom. És ez jó !

Lelki gondok

Hátrányos helyzetemet fokozandó, hogy már évek óta folyamatos gondozás alatt álló közepes epizódú depressziós vagyok. Elég szerencsétlen helyzet ! A szokásos gyógyszerem adagját megemelték, hogy könnyebben vegyem az akadályt. A belső feszütség egyre erősebb bennem, néha úgy érzem, szét tudna robbantani a bennem feszülő indulat. Türelmetlen, kapkodó vagyok. És egyre gyakrabban " csúszok szét ". Nagyok a hangulati ingadozások, nyűgös vagyok és hisztis. Ha megpróbálok "viselkedni " - elfolytani - az még rosszabb. Mondjuk ez korábban is így volt; valójában a depresszióm is a folyamatos erőltett önuralom és kifelé való állandó megfelelési kényszer szülötte.
Erre most még ráteszünk pár lapáttal.

A 7. szuri után - pont egy hete - volt 2 nagyon kemény napom. Először már szinte ön-és közveszélyessé váltam. Csak gyógyszer és egy patakparti séta ( ahová valósággal elvonszoltak ) tudott lenyugtatni. Másnap az irtózatos belső feszültség mellett időnként már-már kataton állapotba kerültem. Pl. megettem az ebédet úgy, hogy nem is vettem észre, ahogyan senkit és semmit a környezetemben. Olyan volt, mintha a lelkem kicsit elment volna körülnézni, hátha talál egy kedvezőbb testet magának. Ez nem járt sikerrel, mert a párom hosszas noszogatásásra magamhoz tértem.
Egyébként is feledékeny és szétszórt, megbízhatatlan vagyok az antidepresszánstól, de ez annál sokkal több volt.
Az ilyen, és ehhez hasonló helyzetek aggasztanak nagyon. Muszály, hogy legyen a közelemben valaki, aki észhez tud téríteni, ha kell. Kell egy egészséges lelkű kontroll. Aki ha kell, visszahoz valóságba, betakar, ha fázom, megsímogat, ha arra van szükségem, kirángat az ágy sarkából és elcipel sétálni, aki nem hagy elsüllyedni ( sem az önsajnálatban, sem depresszióban ). És aki tudja, mikor kell egyedül hagynia !
Tökéletesen igaza van az orvosnak, betegtásnak, hogy azt a kezelést nem lehet egyedül végigcsinálni. Kell hozzá legalább egy társ ! A lelkem jobban tud szenvedni, mint a porhüvelyem.
A "démonokkal " való harc rengeteg energiát vesz el fölöslegesen. Nincs étvágy, jön a fogyás. Eleinte észre sem veszed, később már szinte elfolynak a kilók . És csapdában vagy ! A gyomor folyamatosan görcsben van, a torok is szinte lezár, nem megy le semmi kaja. Hatalmas akaraterővel, sok segítséggel és tápszerrel sikerült most egy ilyen időszakot átvészelnem. Még nem fogytam sokat, mindösszesen 3.5 kg-ot, de nem nagyon volt rajtam tartalék. A hepatológus a kezelés leállítását helyezte kilátásba, ha nem tudom megállítani a fogyást és a depresszió elhatalmasodását. A súlyom 3 hete stabil 50.5 kg, és nagyon dolgozom a lelki egyensúly kialakítása érdekében is. Van egy tündéri, empatikus a lelkialkatomhoz illő pszichiáter doktornénim, aki már évek óta gondozza a lelkem. Hatalmas türelemmel, tapasztalattal és nagyon bölcsen tud terelgetni.