csütörtök, január 21, 2010

Ígéretes kezelés

Ígéretes kezelés a hepatitisz-C ellen

2010. január 21., csütörtök 16:00 | Frissítve: 4 órája
Amerikai kutatók új gyógyszercsoportot azonosítottak, amely laboratóriumi kísérletekben sikeresen gátolta a hepatitisz-C vírusának sokszorozódását – közölték a Science Translational Medicine című szakfolyóiratban szerdán megjelent tanulmányban.
Jeffrey Glenn, a Stanford Egyetem munkatársa elmondta, hogy a vírus szaporodásához kulcsfontosságú fehérjét azonosítottak, valamint több kisebb molekulát, amelyek képesek a sokszorozódás gátlására. „A vegyületek, melyeket felfedeztünk, a potenciális gyógyszerek új csoportját jelentik, specifikusan azt akadályozzák, hogy a vírus berendezkedjen a májsejtekben” – magyarázta Glenn. A vírus ugyanis új struktúrát alakít ki a megfertőzött sejtben, ahol sokszorozódik, az új vegyületcsoport viszont e szerkezet kiépítését akadályozza.
A kutatók bejelentése szerint a vegyület származékaival a preklinikai és az állatkísérleteket követően, 18 hónapon belül megkezdik az első humán próbákat is.
Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint világszerte 170 millió, hepatitisz-C-vel fertőzött ember él. A vírus vérrel adódik át, és az évek során májzsugorhoz, valamint májrákhoz vezethet. A fertőzöttek jelenlegi legjobb kezelési módja az interferon és ribavirin együttes alkalmazása, ennek a terápiának azonban súlyos mellékhatásai vannak, ráadásul az esetek kevesebb mint felénél hatásos.

 http://index.hu/tudomany/biotech/2010/01/21/igeretes_kezeles_a_hepatitisz-c_ellen/

2 megjegyzés:

vamosimre írta...

Nekem a hepatitis c vírus kezelés után 8 hónappal az arc bőröm még mindig viszket és érzékeny.Hová forduljak?Voltam bőrgyógyásznál,de nem használt semmit.

Ket írta...

Szerintem használj valamilyen zsíros, érzékeny bőrre való arckrémet, illetve menj el másik bőrgyógyászhoz.