vasárnap, június 26, 2011

fibroscen

Szeretném megosztani Veletek eredményeinket..van rossz és jó eredményünk is.
8 éve volt fiamnak s nekem is májbiopsziánk akkor a fiamnak 1-es stádiumú, még az enyém 2-es stádiumú volt a fibrosis mértéke. (0-4 között mérik) Így most elmentünk erre a vizsgálatra, hiszen azóta én 4 kezelésen mentem keresztül, a fiam 2 gyerekkorin- csak szurit kapott, + 1 pegilált interferon kezelést kapott...
S korábban már írtam, sajnos egy kezelés se volt teljes, hiszen a vírus számok nem csökkentek kellő képen. Korábbi bejegyzéseimben részletesen olvashatóak a kezeléseink..
Tehát fibroscen..sajnos a fiam eredménye az 1-es st.-ból a 2-es szintre emelkedett, vagyis romlott az állapota...míg az én eredményeim a 2-es st.-ból az 1-es stádiumba csökkent, vagyis javultak..s mindez valószínű a kezeléseknek köszönhető, még akkor is ha a vírus számok nem lettek nullák. Így a fiamat is csak arra biztatom, hogy a következő kezelést is vállalja el..s ezzel is a máj életét hosszabbítja meg..s tudom a kezelések által előbb vagy utóbb mi is győztesen kerülünk ki ebből a forgatagból amiben évek óta vagyunk..addig meg a kezelések mellékhatásával élünk..s minden percet élvezünk az életből..s biztatunk minden beteg társat, h a kezeléssel csak nyerhet! Nem csak a betegség mentességet..de nagyon sok barátot is!
Mindenkinek nagyon szép napokat..kellemes pihenést..s türelmet a gyógyuláshoz!
-Gabcsi-

29 megjegyzés:

Névtelen írta...

Én is elmentem egy ilyen fibroscenes vizsgálatra . 4 -es eleje , 2 interferon kezelés után /1996 és 2004 -ben / 95 -ben diagnosztizálva. Eredmény vírussejtszám csökkenés a legtöbb. De ajándékként kaptam cukorbetegséget! Gyermekszüléskor kaptam 1981-ben vért, valószívüleg az volt fertőzött. A legelkeserítőbb az , hogy a kezelőorvos közölte , nincs pénz új kezelésre . Hát azóta nem is mentem felé sem . Nálunk az a féléves vizsgálat menete,hogy
megkérdezi hogy vagyok , leveszik a vért vizsgálatra és ha el nem felejtik az általam vitt válaszborítban visszaküldik / volt már 2-szer hogy betegtársamnak küldték ki és mi cserélgettük egymás közt / a labor eredményeit. Nos és Te fejtsd meg javultál vagy romlottál ! Ha nem volna az internet már ,régen halott lennék.

Ennyi ! Minedenkinek Boldog Újévet és Jó egészséget !

Névtelen írta...

Tisztelt doktor Úr!!

voltam a kezelésem után fél évvel kontrollon levették a vírusszámot amire még várnom kell. De a vérképem leletét , megkaptam. Amin ez áll


GGT: 18 U/I
GOT: 17 U/I
GPT 15 U/I

A májfunkciói rendben.

Doktor Úr szerint jó esélyem van hogy félévvel sem tér vissza a vírus. A kezelésem kezdete után már 4 hétre 0 volt . Köszönöm a válaszát! Tisztelettel: Hepaj

Névtelen írta...

Tisztelt Makara Doktor Úr!
Ha megengedi feltennék pár kérdést.
-Enyhén emelkedett májenzim értékeim vannak(2011 májusi eredmények) GOT/GPT/GGT - 38/49/64; illetve Fibroscan F2 8,5 KPA volt májusban.
Megbeszélések után a DEB025/alisporivir klinikai vizsgálathoz megcsináltuk a screeninget, és teljesen alkalmas vagyok rá ma kaptam telefonon meg az eredményt. Viszont ismételt Fibroscan vizsgálaton is voltam, mert fél éven belüli adat kell nekik. Az újabb mérés alapján megváltozott a máj merevség besorolás mert időközben 6,3 KPa lett, és F1 a besorolás, valamint az előző vizsgálathoz képest kifejezett regressio záró gondolatot írta a doktor úr.(ez viszonylag friss mérés, még nem volt alkalmam egyeztetni a kezelőorvosommal)
Természetes folyamat része lehet a máj ilyen fokú javulása tényleges gyógyszeres kezelés nélkül? Ezen eredmények után is érdemes lehet ezt a fajta kezelést most megkezdeni? Valamint én lennék az a beteg aki kényszeresen nehezen nyelem le a gyógyszereket, és említette, hogy a Ribavirin kapszulát szét lehet szedni, és vízben feloldva bevenni. Ez lehetséges a DEB025-ös hatóanyagnál is vagy pedig hozzá kell szoknom a gyógyszerek "normál módon" történő bevételéhez?
Elnézést a sok kérdésért, de előre is köszönöm a válaszát.

Tisztelettel:
G.

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hepaj,

Igen, nagyon jó esélyű (kb. 90%), hogy meggyógyult!

Tisztelettel

Makara dr.

Makara Mihály dr. írta...

Tisztelt G!

A Fibroscan vizsgálatnak is van szórása: ezt az IQR mutatja. Tehát egy harmadik mérés (kicsit máshol, más szögben) ismét más eredményt mutatna. Másrészt, ha a gyulladás (GPT és egyéb enzimek értéke) csökken, akkor a Fibroscan érték is kissé csökkenni szokott. Spontán valós javulás (azaz a kötőszövet csökkenése) zajló gyulladás mellett alig valószínű. Tehát és a kezelés elkezdését javaslom, de ezt beszélje meg kezelőorvosával: ő dönt az összes lelet birtokában!
A DEB025 (alisporivir) szuszpenziós formájáról, illetve ennek felszívódásáról adatot nem tudok. Lehet, hogy célszerű lenne hozzászokni a "normál" gyógyszerek bevételéhez...

Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Köszönöm a válaszát Doktor Úr! :))) Tisztelettel: Hepaj!

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor úr!

Köszönöm szépen a válaszait.

Tisztelettel:

G.

Névtelen írta...

sziasztok!

Ma telefonált a kezelőorvosom hogy a kezelésem után félévvel levett vírusszám eredménye NEGATÍV!!! olyan BOLDOG VAGYOK! HEPAJ

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hepaj,

Gratulálok! Hasonlóan jó eredményeket kívánok a többi olvasónak is!

Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!
Nagyon szépen köszönöm hogy írt! Én is kívánom mindenkinek hogy gyógyuljon meg! Tisztelettel: Hepaj

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

1-2 évig még félévenként járnom kell kontrollra és akkor néznek vírusszámot is ? Mennyi idő múlva "nyilváníthatnak" gyógyultnak? Köszönettel:Hepaj

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hepaj!
Fél évvel a kezelés után levett HCV-PCR negatív eredménye gyógyulást jelent! A további kontroll vizsgálatok során nem nézünk vírusszámot. Ezek olyan biztonsági ellenőrzések (enzimek, ultrahang), mint egészségesekben a tüdőszűrés. Ezeket az ellenőrzéseket legalább 5 évig célszerű végezni.

Tisztelettel

Makara Mihály dr.

Névtelen írta...

Kedves Hepaj!

Gratulálok! :-))) Kriszti

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Köszönöm szépen a gyors válaszát! Akkor a kezeléstől számított 1 év után lehet vállalnom egy kisbabát? Szeretnék szülni. Tisztelettel: Hepaj


Köszönöm Kriszti! Üdv: Hepaj

Makara Mihály dr. írta...

Kedves Hepaj,

Gyermekvállalás a kezelés után fél évvel már lehetséges! De az összes tényező (egyéb gyógyszerek, más betegségek, máj működési állapota) figyelembe vételével ennek időpontját beszélje meg kezelőorvosával!

Tisztelettel

Makara dr.

Névtelen írta...

Gratulálok Hepaj!!

Olvastam a megkezdett blogodat, hogy elég jól bírtad a kezelés elejét. Ez végig így volt a kezelésed alatt?

Köszi

Név nélkül

Névtelen írta...

Tisztelt Doktor Úr!

Köszönöm szépen a válaszát!
Tisztelettel: Hepaj.




Kedves Névtelen!

Köszönöm szépen!

Sajnos a blogot nem írtam pedig megigértem...

A kezelésem nem viselt meg. Bár dolgoznom nem kellett mert gyesen voltam végig. Pont vége lett a kezelésemnek és akkor kezdtem el ismét dolgozni.
Így szerencsés voltam.

A kezelésem első fele viselt meg kicsit jobban. Ingerlékenyebb voltam. És talán 2 szer jött rám sírhatnék. És a kezelés elején volt álmatlanság egy ideig. Ami megviselt az a hajam elvesztése. Kb. a fele elment. De ez sem volt feltűnő, mert hosszú, dús hajam volt. De szerencsésnek mondhatom magam mert engem más zavaró tünet nem kínzott. Ami jó volt hogy bármit ettem bármikor, és mégis fogytam folyamatosan. Kb. 16 kg ment le rólam. De már a a fele sajnos vissza is jött. A kezelésem második felében már nem volt semmi tünet.
Én nyáron június végén adtam be az utolsó szurimat és a mai napig folyamatosan jön vissza a hajam.

Üdvözlettel: Hepaj.

Névtelen írta...

Elfelejtettem...

A mi állandóan jelen volt a kezelésem alatt, az a fáradékonyság és az állandó álmosság.

És a kezelésem utolsó 2 hónapjában nme tudtam felállni magamtól. tehát ha pl.leguggoltam a kislányomhoz, akkor a kezemmel kellett segítenem hogy ismét fel tudjak állni. Ez az utcán elég kellemetlen volt...
Hepaj.

Névtelen írta...

Kedves Hepaj!

Köszönöm szépen a válaszaidat.
A Te eseted is megerősít csak abban, hogy érdemes lehet ezt végigcsinálni, hiszen van esély a gyógyulásra.
Egyébként gondolkoztam azon, hogy vajon azon kezeltek akiknek sikerült a kezelés, illetve akár kis mellékhatásokkal "megúszták" a kezelést, valószínűleg ők jóval kisebb számban írhatnak az ilyen, és ehhez hasonló fórumra. Szóval bizakodom én is a gyógyulásban.

Névtelen írta...

Kedves névtelen!

Ne keseredj el! Nem szabad!
Amikor a kezelésre vártam egy nagyon kedves ismerősöm akivel itt ismerkedtem meg ugyanezt tanácsolta hogy nem szabad elkeseredni. Féltem a kezeléstől nagyon. Tanácsoltam még azt is hogy mindig működjek együtt a kezelőorvossal. Rendesen járj kontrollra és akkor nem lesz semmi baj!
És bár az az 1 év hosszúnak tűnt, de hamar elszalad, majd meglátod!

Üdv. hepaj.

Névtelen írta...

Az én kezelőorvosommal is könnyen lehet tartani a kapcsolatot , mert sokat nem foglakozik senkivel.Az internet barátságosabb , de mindig külföldre készül és még itt van , úgy gondolom nem is lesz ez másképp ezek után sem.

Gabcsi írta...

Kedves Hepaj!

Olvastam a negatív eredményed! Szívből gratulálok..s várjuk a további Nullákat O-O-O!!!
A baba projekt eredményéről is szeretnénk majd hallani :)
Üdv
Gabcsi

Gabcsi írta...

Kedves Névtelen!

Olyan gyorsan repül az idő..a lényeg abban van, hogy lelkileg elfogadd, készülj rá..s észre se veszed, jön az egyik kontroll a másik után!
4 kezelést csináltam végig, a fiam 3-at..s az eredményünk sose volt O!, de nem baj, a vírusok akkor is pusztultak..s ez a lényeg! Hosszabbítod a májad életét!
S nem beszélve arról amit Hepaj írt..mennyit fogyott, s ehetett bármit! Nézd a pozitív oldalát!!:D
Természetesen vannak mellékhatások..de ezzel is emlékezteted magad arra, hogy most épp gyötrődnek benned a vírusok..s menekülnének..de kénytelenek ott lenni, s a jók falják felfelé:)
Sok sikert!Kitartást!S melletted leszünk!

Névtelen írta...

Kedves Gabcsi!

Nagyon szépen köszönöm a gratulációt! Írni fogok! Legközelebb május 24- én kell mennem kontrollra. Én pedig szívből kívánom neked és a gyermekednek hogy végre ti is meg gyógyúljatok! Üdv: Hepaj.

Gabcsi írta...

Köszi Hepaj!

Meg lesz..de mindent ki kell érdemelni, s el fog jönni az ideje, de sose adjuk fel :)
várom a további O eredményeidet :)
további sok sikert szurkolunk
Gabcsi

Névtelen írta...

Zazie!

Régen jártál erre..Érdekelne hogy vagy, mi van veled, milyen az egészségi állapotod.. Lesz-e újabb kezelésed, vagy most inkább feltöltődsz...

Hajhullás a kezelés hanyadik hetétől várható? Nekem most fut ki a 8 hetem, de még szerencsére semmi hajam nem hullott ki..

Kedves betegtársaim gyógyulást mindenkinek...

Üdv

Gábor

Zazie írta...

Szia Gábor !

Igazad van, eltűntem egy kissé. Be szoktam kukkantani a blogba, de ennél többre nem nagyon futja .

Év eleje óta egy pszicho rehab. kórházban vagyok, ahonnan időnként van eltáv., de ez az idő olyan gyorsan elszalad.
A most szedett gyógyszerek kissé felpörgették az enzim értékeket, aminek nem nagyon örülök.
A rokkantságim esetleges megvonásának gondolata teljesen kikészített, muszáj volt orvosi segítséget kérnem. Ezért kerültem kórházba . Remélem már nem tart sokáig, mert kezdem magam nagyon rosszul érezni ott.

Mivel a kezelésem nem sikerült - visszaeső vagyok - és rengeteg komoly mellékhatással küzdöttem, új kezelést nem javasol a hepatológusom.

Próbálom a májamat kímélve élni az életem, mint a kezelés előtti évtizedekben. Mást nem tehetek. Bízom abban, hogy az átlagos életkorig kitart a májam. Többet nem tehetek.

Szorítok minden sorstársnak, mellékhatásoktól mentes, sikeres kezelést kívánok mindenkinek !

Üdv.

Zazie

Gabcsi írta...

Kedves Zazie!

Remélem már sokkal jobban vagy!!Szurkolok érte, hogy lelkileg fel tudj erősödni. Itt a jó idő, süt a nap, s tele vegy energiával :) Ne arra gondolj (nem is vagy olyan), hogy letaglóz ez a betegség, hanem arra, hogy milyen sok erőt, kitartást tanulsz tőle.A mellékhatások vannak..s sajna csak ha pozitívan állsz hozzá akkor tűröd türelmesen.
lelkileg és környezetileg kiegyensúlyozott szép napokat kívánok!

Névtelen írta...

SZIASZTOK!

A MÚLTHÉTEN VOLTAM KONTROLLON. MA KAPTAM MEG A LELETEMET. MINDEN OKÉ A KEZELÉS UTÁN IMMÁR 1 ÉVVEL. GOT GGT LDH NORMÁL ÉRTÉKEKET MUTAT. ÖRÜLÖK NAGYON! ÜDV:HEPAJ