csütörtök, július 16, 2009

Mellékhatások

Az első 2 hétben nagyon " virgonc " voltam, mert nem lázasodtam be. Semmit sem változott az alap test hőm. Alaposan el is bíztam magam. Így aztán jókora meglepetés ért, amikor a 13. napon a higany szál elkezdett felfelé kúszni. Nem ment magasabbra, mint 38.2, de ezt a szintet egy hónapig tartotta. Soha nem gondoltam volna, hogy egy tartós és folyamatos hőemelkedés mennyire le tudja szívni az emberi energiát. Csak lihegtem és pihegtem. Ekkor kellett a munkát is abbahagynom, mert délutánra nagyon legyengültem.

A 7. - 8. szuri közötti időszakban ment szépen lejjebb és beállt a 37.5 alatti sávban. Ennek nagyon örülök, legalább ennyivel könnyebb.
És jó, hogy ennyivel megúsztam, nem kellett lázcsillapítózni, hűtő fürdőben kuksolni és cidrizni. Csak maradjon így a továbbiakban is !

Nincsenek megjegyzések: